+31 (0)40 22 63 839        contact@bumet.com

A fémipar mesterei

Bert Buijsen 1954-ben ötvösként kezdett dolgozni Heezeben (Hollandia).Kezdetben elsősorban a környékbeli és az eindhoveni parókiáktól kapott rendeléseket. Az áttörés 1957-ben következett be, amikor bátyja, Hendrik közvetítésével a DAF azzal a kéréssel állt elő, hogy a DAF 600-as fékrendszeréhez vákuumtankra lenne szüksége. A DAF igazgatója, Huub van Doorne nagyon elégedett volt a legyártott termékkel, és ezzel létrejött a DAF és a BUMET között a kapcsolat.

A ’60-as, ‘70-es években a Bumet folyamatosan növekedett. Ezt nem csak az épületek méretének növekedése jelezte, hanem a présgépek nagyságának - 25 tonnásról 100 tonnásra – és az alkalmazottak létszámának növekedése is.

1985-ben Erik, az unoka tette le az új épület alapkövét. Az üzem a De Poortmannen ipari területen található az Industriewegen. Ez természetesen szintén Heezeben van, ahol Bert Buijsent időközben díszpolgárrá avatták. A ‘80-as, ‘90-es évek változékony időszaka után a BUMET ismét növekedésnek indult, jelenleg két üzemmel rendelkezik: Heezeben és Debrecenben.

2004. szeptember 28-án, néhány nappal a BUMET 50 éves évfordulójára tervezett ünnepség előtt Bert Buijsen - még idő előtt - elhunyt. Fekete nap ez a BUMET történetében. Ezután Bert lánya, Marlies Maas-Buijsen vette át a vállalat irányítását.